Adnan Januzajt végleg eladta a Manchester United
Zseninek indult, aztán nem tudta befutni azt a pályát a belga válogatott támadó a Manchester Unitedben, mint azt a szurkolók is és még sokan mások szerettek volna tőle látni.
2013-ban debütált a saját nevelésű játékos a felnőttek között, majd volt többek között a Dortmundnál is kölcsönben, míg tavaly a Sunderlandnél próbálkozott David Moyes irányítása alatt.
José Mourinho megint nem tartott rá igényt, a 22 éves támadó meghozta a döntést, távozott, a Real Sociedadban folytatja.
A Real Sociedad öt évre szerződtette Januzajt.
Sok sikert Spanyolországban!
Januzaj közben elköszönt a szurkolóktól, csapattársaktól a klubtól. Sajnálja, hogy távoznia kellett szeretett csapatától, mindig is szeretni fogja a Manchester Unitedet.